Találkozások órája

   Pontban dél volt, amikor Matt már az ágyában elkezdett mocorogni. Nem aludt sokat éjszaka. Éjszaka tulajdonképpen semmit, csak reggel sikerül aludnia egy-két órát.
    Egy furcsa alakú távirányítón megnyomta az egyik gombot, mire a redőnyök felhúzódtak és a szoba megtelt világosággal. a következő gomb megnyomásával az erkélyajtó is kitárult. A szobája hatalmas volt, mint egy egész McDonalds. A bútorok fenyőből készültek a fal pedig hozzá illő mogyoróbarna színű volt. Első ránézésre, olyannak tűnt, mint egy öt csillagos hotel szobája, csak még annál is jobb... Több gombot már nem volt idő nyomogatni, mivel ebben a pillanatban lépett be a szobába Meredith, testvérével, Zahnnel.
   -Hello álomszuszék!-köszönt Zahn jókedvűen. Fekete haja volt és barna szeme, ami meg kell hagyni nagyon rossz fiúsan hatott. Egy laza farmerben és egy zölg pólóban volt, amin egy hatalmas fagyi volt. Haja pedig igen csak kócos volt.
   -Jó reggelt!-ezzel ellenben Meredith starta kész volt. Fekete csőnadrágban és egy fehér pólóban volt, amit majdnem teljesen eltakart szintén fekete blézere. Hosszú, fekete haját lófarokba kötötte. Ki is volt sminkelve, jelét sem adva annak, hogy pár órával ezelőtt még a nyál is kifolyt a szájából, úgy aludt.
   -Hagyjatok már, még korán van!
   -Észnél vagy haver?! Már dél van...
   -Figyelj Matt...én megértem, hogy sokkolt, ahogy az a lány átvert minket. Hiszen csak egy démon állta volna ki Hugó emlékezet törlését. Még hogy meg is csókolt... Ribanc az már egyszer biztos! De ettől függetlenül nem tudom mért vagy ennyire magad alatt.
   -Meredith befognád már végre egyszer az életben?! Nem volt démon és nem vert át minket! Tudom!
   -Mégis honnan? Ha szabad megkérdeznem persze.
   -Először is, mert én csókoltam meg őt. Másodszor, nem követett engem, nem akart rám találni, hanem én találtam rá és követtem, még észre nem vett.És tudod mit? Jól tettem! Azóta is azon a csókon álmodozom, mivel ilyen jó még nem volt senkivel! Igen, Meredith még veled sem!
   -Ó.... Jó alapos kiosztást kaptál hugi.
   -Kussolj Zahn és nem vagyok a húgod! Tudod, csak arra gondoltam, hogy jelentett neked valamit az két év együtt lét. Az meg aztán végképp nem érdekel, hogy csókol! Csak nem értem, hogy nem bírod kiverni a fejedből, mikor nem is ismered.
   Ekkor Meredith fogta magát és a fiúkra csapta az ajtót, persze kívülről.
   -Ó Matt... Ugye tudod, hogy még mindig szeret téged?
   -Persze, de arról nem én tehetek, hogy egy év után sem képes belőlem kikeveredni. Nem állt szándékomban az ő szerelmi életével foglalkozni, jelenleg elég az enyémmel.
   -Szóval tényleg ilyen komoly a dolog...
   -Nem is kicsit... Első találkozásunk óta csak rá gondolok és ióta lesmároltam, azóta aludni se bírok.
   -Eddig úgy tudtam nem szerelemre használod a csajokat... nem is örültem mikor beadtad a derekad a húgomnak, de ez van... Figyelj, én segítek neked. Mármint... tudom milyen, ha az ember nem kaphatja meg amit akar. Felkeressük ezt a csajt. Hogy is hívják?
   -Lori...
   -Jujj, most nem jártam volna a fejedben....
   -De Zahn, ugye azért tudod, hogyha nem kapsz meg egy fegyvert, amire már régóta spóroltál az nem ugyanaz, mint szerelmesnek lenni.
   -Honnan tudod?-sértődött be egy kicsit-a viccet félre értve, apád kezd érted aggódni.
   -A nagy frászt! Azért aggódik, hogy majd nem tudom rész venni a koronázási partiján.
   -Az a te partid, te agy halott...-próbált viccelődni Zahn, ami látszik, nem a kenyere.
   -Ha-ha-ha... A lényeg az, hogy meg kell találnom ezt a lányt és ígérem nem engedem el utána soha többé.

*

   -Na tehát... ha jól értem Hannának hívnak és az őrangyalom vagy...

   -Jól érted.

   -Ez totál képtelenség!

   -Megértem, hogy elsőnek annak tűnik, de hidd el, nem hiába vagyok én most itt.

   -Ó... és megmondanád miért?

   -Hogy emlékeztesselek dolgokra, irányítsam a sorsod és vigyázzak rád.

   -Na akkor gyorsan csináld meg ezeket, aztán soha többé nem látjuk egymást... de remélem nem vagy drága, mert egy vasam se maradt.

   -Ehhez mind idő kell és abszolút nem kerülök semmibe. Nekem az a fizettség, ha életben maradsz.

   -Bíztató... De honnan tudjam, hogy nem csapsz be?

   -Kérj bármit és teljesítem, vagyis segítek teljesíteni.

   -Oké....

   Először el nem tudta képzelni, mint kérjen, hiszen sok értelme úgy sincs. Nem hitt ebben az egészben. Végül a mellett döntött, amire a legjobban vágyott.

   -Segítse nekem megtalálni Mattet...-csúszott ki a száján abban a pillanatban, ahogy csak az arcára gondolt.

   Pár másodperc elteltével Hanna behunyta a szemét, majd fél perc múlva kinyitotta. Ez idő alatt Lori alig bírt megmaradni a fenekén, hiszen egyfajta gyerekes izgalom lett rajta úrrá.

   -Szólalj már meg!-tört ki hisztizésbe Lori, mivel már alig bírta cérnával és ezt ő sem értette.

   -Segítek, ha segítesz...

   -Hé azt hittem nem így megy ez az őrangyalosdi.

   -Te is mondtad, hogy ez csak teszt.

   -Jó, mit akarsz?

   -Utcai öltözéket.

   -Ó.... -ekkor vette észre, hogy most is csak egy fehér,nyári, egyberészes ruha volt rajta, ala nature.

Normál körülmények között tetszett volna neki, de ebben az időben... ez a ruha inkább a hetvenes évek showba való-Rendben.

   Ezzel elindultak Loriékhoz. Meglepően hama hazaértek, Lori csodálta, hogy Hanna nem fagyott meg abban a ruhában, hiszen nem volt hideg, de azért melege sem volt.

   -Mázlid van, hogy egy a méretünk...-ezzel kidobott neki egy farmert és egy kék póló, ami elég elegáns volt, ehhez pedig kapott egy hosszú újjú bolerót és ami nagyon nem illett a képbe, egy tornacipőt.

   -Bocsi, de nem vagyok felszerelve magassarkúkból...

   -Nem gond. Ez legalább kényelmes-mosolygott Hanna őszintén.

   Oké... most már aztán tényleg találjuk meg Mattet.

   -Rendben. Nem lesz nehéz dolgunk, hiszen ő is keres minket.

   -Tényleg?! Akkor ő sem felejtett el...

   -Már, hogy felejtett volna el egy olyan csók után...

   -Hé! Te kukkoltál?

   -Csak egy kicsit... na mindegy. Mennyünk a könyvtárba.

   -Egy könyvtárba? Nyár van! ilyenkor nem szoktak könyvtárba menni!

   -De mi fogunk... ha jól gondolom Zahn is vele lesz.

   -Az meg ki?

   -Az most hosszú, majd elmesélem.

    Fél óra utazás után, Lori a város legnagyobb könyvtárában találta magát.

   -Most?

   -Csak várj!

   Tíz perc... tizenöt... huszonöt perc...

    -Na???!

   -Ohh.. pont időben... -a könyvtár előcsarnokában voltak, így mindenkit láttak, aki ki vagy be akart menni.

   Ebben a pillanatban meglátta Mattet és máris a karjaiban találta magát. Két fényszerű villanást látott és Hanna eltűnt, viszont a másik villanás a könyvtár másik végében nem tudta kié lehetett.

   -Hiányoztál-mondta Matt.

   -Kimondhatatlanul...-viszonozta a kijelentést Lori.

   Egy biztos, hogy ezen a napon fellobbant közöttük valami, amit már sosem lehet kioltani.

7.Új emlékek

   Lori nem hitte el, hogy így repülnek a napok. Mintha még csak tegnap lett volna, hogy az évzárón megkapta a bizonyítványát, ami természetesen kitűnő volt. Most viszont már egy egész hónap eltelt a nyári szünetből. És rájött, hogy nem csinált semmit, csak Harryvel lógott együtt,az anyjával veszekedett, olvasott, majdnem végignézett egy gyilkossági kísérletet, ami nagy valószínűséggel sikeres volt. A legfontosabb pedig, hogy találkozott valakivel… Csókolóztak, most már azt is tudja, hogy hívják…. és jó eséllyel beleszeretett. Tehát ez egy teljesen átlagos nyár.

   Éppen ezen gondolkozott a változatosság kedvéért és egy percre nem Matt járt a fejében. Eddig. Ekkor támadt egy „fantasztikus” ötlete. Harry már  sokszor mesélte, hogy ha kiakarta üríteni ,ami a fejében volt és átgondolni azokat, amiket nem ürített ki, akkor elment futni. Úgy sem próbálta még ki, hát most itt volt az alkalom. Még pizsamában volt, pedig már vagy tíz óra lehetett, bár elég borús volt az ég, azért még nem esett. Így gyorsan felkapta sárga-fekete Puma melegítőjét és már indult is volna, ha a konyhában, ahol csak egy joghurtos Jó reggeltet akart bekapni nem találkozik az anyjával.

   -Ó… Szia anyu…

   -Jó reggelt álomszuszék! Mit kérsz reggelire?

   -Igazából csak egy Jó reggeltet akartam enni, aztán pedig elmenni futni.

   -Ilyen időben? Hiszen mindjárt esik!

   -Jaj, anya tudod, hogy nem fog… Chicagoban a nyár közepén egy kis borulásnál több kell az esőnek.

   -Különben meg mióta jársz te futni?

   -Mostabtól.

   -Hát jó, de ebédre érj haza!

   -Tizenegy húszkor mint mindig?

   -Mint mindig.

   Egy kívülállónak furcsa lett volna ez az időpont ebédre, de Lori és Jessi mindig ekkor ebédeltek. Évközben Lorinak a suli miatt, mivel ebédszünetben mindig hazajött és általában  Jessi munkahelye miatt, mivel ha nem egész nap, akkor vagy délutánonként, vagy éjszaka dolgozott. Tehát ez náluk egy olyan szokás volt, amit Lori már négy éves kora óta betanult.

   -Szia! Mentem!

   -Oké. Vigyázz magadra!

   -Majd megpróbálok. De te is!

   Attól függetlenül. hogy lezavarták minden nap, jó esetben hetente, az akkor éppen ügyeletes vitájukat, nagyon szerették és féltették egymást.

  

   Kint enyhe köd is megfigyelhető volt. A filmekben ilyenkor szoktak felugrani a bokorból a vámpírok és a démonok, de egy kertvárosban és főleg a valóságban ez kizárt volt. Még  forgalom is volt az utcákon, mivel hétfő volt és ilyenkor mindenki be volt pörögve.

   Már vagy félórája futott, amikor megnézte az óráját és nem akarta elhinni, hogy már fél órája nyomja. Megkell hagyni jó volt tesiből, de az állóképessége azért nem volt valami fényes. Ennek ellenére kicsit sem érezte magát fáradtnak inkább csak szomjas volt. De mivel otthonról igyekezett minél hamarabb eljutni, így nem hozott magával semmit, csak egy kis pénz volt nála, mint mindig. Így amellett döntött, hogy beül a kertváros egyetlen gyorsbüféjébe egy Ice teára.

   -Egy Ice teát kérek – adta is le rögtön a rendelést, ahogy beért.

   -Citromos vagy barackos?

   -Barackos és itt innám meg – először úgy gondolta csak beugrik és már megy is tovább, de ekkor észrevette, hogy csak eleredt az eső.

   Leült a teájával egy két személyes boxba és várta, hogy elálljon az eső, de húsz perc elteltével úgy gondolta, hazaszól  az anyjának, hogy itt ragadt.

   -Szia anya! Csak szólni akartam, hogy…

   -Bácsáss meg Lori, de már a kórházban vagyok, be kellett jönnöm. Sürgős riasztás volt.

   -Ahan… Akkor nem zavarlak. Szia…

   Végülis a jelenlegi lelkiállapotához már csak ez hiányzott. Az anyja megint „otthon hagyta”. Harrynek valószínűleg nyári külön foci edzése van, és különben is vágyott egy kis egyedüllétre.

   -Helló! Leülhetek ide?

   Ez a hang zökkentette ki Lorit a gondolkodásból. Barna haj, barna szem, fehér bőr… Ekkor döbbent rá, hogy vele már valamikor találkozott.

   -Hallasz? Bocsi, ha nem akarod, hogy ideüljek akkor azt mond.

   -Óóó…! Bocsi, csak… egy kicsit elgondolkoztam és  meglepődtem, hogy hirtelen valaki hozzám szólt. De persze, ülj csak le nyugodtan.

   -Köszönöm. – mosolyodott el a lány.

   -Ja, egyébként Lori vagyok. – nem akart ennél bunkóbb lenni, hiszen már így is hülyének nézhették, hogy elbambult előbb.

   -Én pedig Hanna vagyok. Szia. Te is itt laksz a kertvárosban?

   -Igen, mióta megszülettem. Akkor gondolom te is. Hogy lehet, hogy még nem találkoztunk! Itt már mindenki ismer legalább látásból mindenkit.

   -Most költöztem ide a szüleimmel…

   -Aham… így már értem.

   Megállás nélkül zakatolt az agya, mért monta egyáltalán, hogy nem találkoztam, mikor biztos volt benne, hogy már egyszer igen… Csak hol… és mikor…

   -Segítsek?

   -Miben is?

   -Emlékezni.

   És ekkor minden beugrott arról az éjszakáról amikor találkoztak. Már csak az volt a kérdés mire akarja, hogy még emlékezzen és, ogy bízhat-e benne egyáltalán.

Nem story

   Az előző fejezetem kicsit nagyon rövid lett, de ez csupán azért, hogy az agyamban kibontakozhasson a teljes történet. Az utolsó bekezdést illetően, nem kell azt gondolni, hogy megjött a herceg a fehér lovon és már is nyeregben vannak a dolgok. Ez egy kicsit más herceg, más háttér, más szerelők, és megannyi más. Tehát csak annyit akartam mondani, hogy jó olvasást!

6.Megdöbbentő információ

   Egyszerű és nagyszerű....
   Az ember azt gondolná, ha két fiatal találkozik, és kölcsönös közöttük a szimpátia, elmennek randevúzni, szerelmesek lesznek, és boldogan élnek. Mert ez a szerelem. De mi van akkor, ha a szerelem előbb van, mint az ismerkedés. Így volt ez most is, csak kicsit bonolultabb, természetfelettibb verzióban.
   - Lori?! Figyelsz te rám?! - ez volt Harry reakciója tíz perc után, mikor visszajött Lori - Nem mondtál semmit, mióta visszajöttél, csak néztél,  mint amikor az ember... nem is tudom... megzakkant!
   - Bocsi, csak... Azt hiszem tényleg megzakkantam...
   - Beszélsz már hülyeségeket!!! Tudod, hogy ezt nem gondoltam komolyan.
   - De én igen.
   - Na mesélj!
   - Mit ? hiszen nem csináltam semmit és ne nézz így rám.
   - Tudom, hogy van valami, ne is mond, hogy nincs mivel ekkora korunk óta a legjobb barátok vagyunk.
   Itt Harry a földtől kb. 1 méterre tartotta a kezét, illusztrálva egykori méretüket.
   - Na jó. Voltál már szerelmes? Mindegy is. Azt hiszem én az vagyok, vagyis nem tudom, mivel még nem voltam az, de ha nem ez a szerelem akkor mi ?!
   - Először is. Honnan veszed, hogy már voltam szerelmes, aztán meg lassabban beszélj, mert ezt is csak úgy értettem, hogy lefordítottam, magyarra a hadar nyelvedből.
   - Ha-ha ... Szakadok...
   - Jól van na. Ki a szerencsés? Talán ismerem?
   - Nem!!! És tudod mi a legrosszabb. Az, hogy én sem ismerem. De az biztos, hogy istenien csókol...
   - Hé!!!! Már smároltatok is, de nem is ismered. Az még hagyján, de nekem se mutattad be. Egyáltalán, hogy hívják?
   - Ő... Matt!
   - Az már jó. Legalább tudjuk a nevét. Hol is találkoztatok?
   - A Piramisban...
   - Aha! Már értem. Valami hülye fószer drogot adott neked mi?!
   - Harry!!! Neked teljesen elmentek otthonról? Tudod, hogy sosem csinálnék ilyet.
   - Jó, bocsi, igazad van. Ez csak egy tipp volt. De tudod mit? Szerintem holnapra el is fogod felejteni. Most pedig haza viszlek, hogy kialudd magad.
   - Igenis kapitány!
   - Látom már jobban vagy. - előre is örült Harry, mivel valószínűleg nem hallotta ki, Lori szavaiból azt a bizonyos szarkazmust.
   - Ja, igen! Kössz, hogy szólsz.
   - Hát, úgy látom tőled mára már elmentek otthonról, úgy hogy legalább téged haza viszlek.
   Röpke tíz perc múlva, - ami Lorinak egy napba telt- haza is értek. Arra már nem is emlékezett, hogy ment föl a szobájába, csak azt tudta, hogy róla fog álmodni. Láss csodát! Így is lett. Ha azt alvásnak lehet nevezni. Hajnali egy körül is éppen felriadt és először azt hite, valaki áll az ablakában. Felkapcsolta az éjjeli szekrényén álló kis kék lámát, de mire vissza nézett nem volt ott senki.
   - Asszem kicsit sok alkonyatot néztem... - gondolkozott fél álomban Lori. Majd egy  mozdulattal lekapcsolta a lámpát és már vissza is zuhant az ágyába.

*

   Hajnali egy körül járt. Lukas mégis - ami egy 16 éves tinédzserre nem jellemző- egy ismeretlen ház tetején gubbasztott. Teljes nevén Lukas Christopher Metthew Adkins. Hát igen, ez sem jellemző egy XXI. század béli tinire, hogy ilyen hosszú neve van. Csak, hogy ő nem volt átlagos, hanem a boszorkányos, varázslók, tündérek, démonok, manók és koboldok, és megannyi csodás lény világának hercege.

  

Hozzászólás :)

   Aki elolvassa ezt a blogot, szívesen várom a hozzászólását, hogy megtudjam mennyire rossz a történet, vagy van akinek talán tetszik is. :)
   Szóval kommentáljatok :)

5.Megtalálta

   Lori első cselekedette a történtek után annyi volt, hogy ledőlt az ágyára. Ismét.

   Csak az ő arca járt a fejében. Nem is ismerte, de úgy gondolta, ilyen a szerelem.

   Már dél körül lehetett, mikor eszébe jutott az anyja is. Az emlékei csak lassan tértek vissza a tegnapot illetően.  Tudta, hogy veszekedtek és azt is, hogy a piknikezésen. Nagyon vágyott arra a helyre, de azt maga se tudta, miért. Így hát, úgy döntött lemegy. Időközben meg is éhezett, ami csak most tűnt fel neki, pedig tegnap este evett utoljára és igen szerette a hasát. Ennek ellenére nem volt kövér, de azért vékony sem. 
   -Jó reggelt! – köszöntötte anyja. 
   -Hány óra pontosan?
   -Dél múlt hat perce… Én megértem, hogy haragszol rám, de értsd meg, hogy az a hely szmomra túl sok olyan emléket ébreszt fel, amire nem szívesen gondol vissza az ember.
   -Hogy mondhatsz ilyet?! Hiszen apa kedvenc helye is az volt!
   -Vannak, amiket te még nem értesz!
   -Akkor kérlek magyarázd el!
   -Nem tehetem… és ami azt illeti, remélem, soha nem is kell megtudnod. 
   -Tudod mit? Hagyjuk ezt. Úgy is reménytelen ez a helyzet. 
    Lori azért remélte,nem bántotta meg az anyját, hiszen azért mégis csak az anyja. Így is csak  és Harry van neki. Ami pedig Harry illeti…
   -Kérhetek tőled egy tanácsot? Mint anyától és nem mint ellenségtől.
   -Persze. Tudod, hogy számíthatsz rám.
  
 Na szuper! – gondolta. – A jó kis lelkizös duma. Mintha ennek bármi értelme volna. Hát jó. Végül is magamnak kerestem a bajt.

   -Tehát… ha valaki már nagyon régóta tetszett nekem… és ez a bizonyos ismeretlen személy ezt észre sem vette volna. De aztán jön valaki, akit nem is ismerek, de olyan mintha vele bármit megtehetnék, és érte is bármire hajlandó volnék, akkor most mit tegyek? Ha azt hittem, hogy eddig szerelmes voltam…, lehetséges, hogy most vagyok csak igazán? Már mint… ilyen gyorsan egyik emberből a másikba szeretni? De mi van, ha ez a szerelem erősebb bármelyiknél?
   -Jajj kincsem! Ezt hívják úgy, hogy első nagy szerelem! At előző valószínűleg nem volt az. Vele biztos nem értettétek meg egymást. De az új jelöltel gondolom teljesen egy hullámhosszon vagytok!

   Látszik nem érti!!! Hiszen vele még nem is beszéltem! És mégis… Mintha világ életben együtt lettünk  volna! Azt hittem engem szoktak leszökézni… Legalább nem kell száraz kenyéren élnem…

  -ÓÓÓ!!! Hát köszi. Azt hiszem értem. – adta be Lori a hülye libát.
   -Látod kincsem! Minden jó lesz!
   -Ahan. Na, akkor én megyek beszélek Harryvel aztán meg lehet, hogy elmegyünk teniszezni.
   -Jó ötlet! Már rég voltatok.
  
 A nagy frászt!!! Múlt héten voltunk.

   Fölszaladt a szobájába és a telefonján ráment a gyorshívásra, ami Harryre volt beállítva. Kicsöng.
   -Halló?
   -Lori vagyok.
   -Lori!!! Mért hoztad rám a frászt tegnap? Utánad mentem, de egyedül voltál a raktárba és a földön feküdtél. Nem voltál eszméletnél, de kértem egy kis jeget a homlokodra és attól egyből felébredtél.
   -Tényleg?!
   -Persze! Hiszen nem emlékszel? Te mondtad, hogy vigyelek haza, mert majd szétrobban a fejed. De figyelmeztettél is, hogy anyukás, lehet, hogy otthon van, ezért inkább az ablakodon mászol be. Úgy is volt. A nappalitokban égett a villany, tehát az erkélyeden fölmásztál. Megkérdeztem biztos jól vagy-e, de te azt mondtad mi bajod lenne. Szóval úgy tűnik gyorsan elmúlt a fejfájásod. De úgy voltam vele, otthon vagy, szóval nagy bajod nem történhet.
   -Ja, igen… persze… csak még kicsit kómás vagyok. Most keltem föl és még mindig nem ettem semmit. – hazudott Lori. Az igaz volt, hogy mikor felébredt még akkor is fájt a feje, de különösebben nem foglalkozott vele. De ilyen emlékei biztosan nem voltak az éjszakát illetően.
   -Ahan. És most már jobban vagy? Anyukáddal mi a helyzet?
   -Természetesen kibékültünk és köszi, már jobban vagyok. Arra gondoltam elmehetnénk moziba. Anyánk azt mondta teniszezni megyünk, szóval biztos nem fog egész délután hívogatni.
   -Szóval ma nem dolgozik? Nem szeretnél inkább vele lenni?
   -Nem tudom dolgozik e egyáltalán, de inkább veled lennék, ha te ráérsz. Így legalább eltereled a figyelmemet anyáról. – ez részben igaz is volt, de inkább a rejtélyes fiúról akarta elterelni a gondolatait.
   -Akkor húsz perc múlva érted megyek. Az jó?
   -Persze. Várlak. – hirtelen eszébe jutott, hogy kapkodnia kéne magát mert még pizsiben volt, de húsz perc alatt azért simán elkészült.
   Mire leért, már Harry a konyhában volt és Lori anyjával beszélgetett.
   -Szia. Most jöttem ebben a pillanatban.
   -Akkor mehetünk is? -  sürgette Lori. Minél hamar el akart húzni innen.
   -Persze. Hát akkor szia Jessi!
   -Szia anya! Majd jövök!

   -Sziasztok! Jó szórakozást!
   Éppen, hogy beszálltak az autóba. Lori egyből megkérdezte, ami hirtelen kíváncsivá tette.
   - Ti mióta tegeződtök anyámmal?!
   -Éppen most kért meg. Talán baj?
   -Nem, dehogy is! Csak olyan fura volt a szádból a nevét hallani.
   -Tehát ezt megbeszéltük. Gondolom a tegnapról viszont nem szándékoztál beszélni.
   -Ezt eltaláltad. Talán majd legközelebb.
   -Akkor? Mit nézzünk meg?
   -Teljes mértékben rád vagyok bízva!
   -Legyen. Mit szólsz a Bosszúállókhoz? – csillant fel Harry szeme.
   -Hát jó. Kíváncsian várom.
   További útjuk eseménytelenül telt és hétköznapi dolgokról beszélgettek. Beültek a filmre két nagy doboz kukoricával és kólával. Biztos jó film volt, de Lori visszagondolva semmire sem emlékezett, végig a másik fiún járt az esze. Tehát a figyelem elterelés nem jött be. Mikor kiléptek 3. vetítő teremből, Harry még a filmről áradozott.
    -Mindjárt jövök, csak hozok még egy üccsit. – mondta Lori.
    -Oké. Nekem is hozz e kólát. Köszi. Itt várlak.
    Leadta a pultnál a rendelését és ment volna fizetni, de ekkor valakibe beleütközött. Szó szerint. Ő volt az.
   -Szia! Matt vagyok. Bocsi de kicsit ügyetlen vagyok és még majdnem le is öntöttetek.
   -Szia… Matt… Én izé…  Lori vagyok. – nem hitte volna, de ez történt. A fiú, Matt, úgy tett mintha tegnap nem is találkoztak volna és meg sem próbálták volna megölni azt az embert, akit valószínűleg meg is öltek. De nem félt tőle. Inkább csak megnyugodott és nem járt tovább fölöslegesen az agya.
   -Emlékszem rád.
   -Már találkoztunk valahol? – adta a tudatlant Matt.
   -De még mennyire!!! Tegnap, a piramisban…
    -Nem tudom miről beszélsz…
    -Dehogynem tudod! emlékszem mindenre. A fekete hajú lányra és fiúra is!!
   -Figyelj…, nem tudom, hogy történhetett ez, de – itt kicsit félrehúzta a mozi sarkába – mármint, hogy nem felejtetted el. Igen ott voltam és a barátaim is ott voltak és igen megöltük azt a démont, akit te egy egyszerű embernek hittél. De azt sem tudjuk, hogy lehetséges, hogy láttál minket.
    - Hogy ne láttalak volna titeket! – tört ki Loriból a hiszti.
    -Ne szakíts félbe! Azóta is rád gondolok és…
    -Képzeld én is rád!!! És ez kicsit idegesítő, hogy tulajdonképpen, sőt sehogy sem ismerlek.
    -Ezt meg kell tennem…
    Ekkor minden megszűnt körülöttük, csak ők ketten voltak és ez gyönyörű volt. Lori el sem hitte, de igen… úgy érezte megtalálta, amit valaha is keresett. Matt megcsókolta. Ettől úgy érezte, a világ minden problémája megoldódott.

4.Ébredés

   Olyan, mint a filmekben....-gondolkodott Lori...-Minden fehér körülöttem és nincsenek falak, sarkok, ablakok vagy ajtók... Csak fehér. De talán...egy kis fény, talán egy csillag. De nem, nem lehet az, hiszen egyre csak közeledik. De akkor...
   Eddig nem is gondolt bele mennyire sajog a feje. Szinte lángolt belűről, de egyben fázott is vagy talán csak rettegett. Újra álomba merült.
   Megint. Úgyanaz a jelenet, mint előbb... Vagy pár órával ezelőtt...? Mennyi kérdés és ismeretlen. Megint látta a közeledő "csillagot". Megint megpróbálta elnyelni valami. NEM!!! Eldöntötte, hogy most ellenál a kísértésnek és nem merül újra álomba, az álmában???
   -Jó reggelt!- üdvözölte egy ismerős, bársonyos hang.
   El sem hitte, de a "csillag" volt, aki, mint kiderült egy ember volt. Egy lány. Egy gyönyörű lány. Talán angyal... vagy tündér? Barna, vállig érő haja éppen, hogy súrolta a vállát. Csillogott és mintha a fényben lett volna egy kis vöröses árnyalata. A szeme is barna volt. Bőre fehér, ápolt és szép. Egy angyal...
   Ekkor Lori már biztos volt benne. Azt hitte hang se fog kijönni a torkán, de sikerült valamit kieröltetnie. Mintha nem is ő mondta volna.
    - Hogy kerültem ide?
    - Egy másik világban vagy. Az én világomban. Én hoztalak ide, hogy segítsek neked.
    - De miért? És ki vagy te? - egyre jobban visszanyerte a hangját.
    - Hanna vagyok. Az Őrangyalod. Azért hoztalak ide, hogy megakadályozzam a felejtésedet és, hogy olyan dolgokat jutassak eszedbe, amiket már elfelejtettél.
   - Miket beszélsz?!- azt hitte,  álmodik. Biztos volt benne. Mit felejtett volna el? Milyen Őrangyal?
   Csak újabb kérdések merültek fel. Hitt Istenben és a csodás dogokban, talán még az angyalokban is. De, hogy neki Őrangyala lenne az kizárt. –Ez biztosan csak egy álom. –Lehorgonyzott ez a gondolat mellett. - De nem lehet az!! - csapott bele a felismerés. –Hiszen az álmomban látom magam, de itt… nem...
   -Nem álom, de nem is valóság. Egy képzeletbeli kapunak nevezném, az álom és a valóság között, amit a birtokosa irányítani nem képes  az álommal ellentétben.
   -De nekem haza kell mennem! Jutass ki innen!
   - Mindent a maga idejében. Először emlékezz, aztán ne felejts, utána majd beszélhetünk a haza tértedről.
    - De… - Lori elhallgatott, mert túl komolynak tűnt ez a kis előadás, ahhoz, hogy most megpróbáljon hisztizni és tudta, hogy egyébként is reménytelen próbálkozás.. Akkor? Mit kell tennem? – úgy gondolta, ha már maradnia kell, akkor gyorsan essenek túl ezen az egész hülyeségen.  Majd utána ráér gondolkozni, mi a valóság.
   -Csak lazulj el és csukd be a szemed. Minden fontos tudásodat visszaadom.
  Lori azért egy kicsit kételkedett. Egy vadidegen kéréseit teljesítse? Aki nem mellesleg eléggé hasonlít rá, csak barna változatban? – Ezt még meg fogom bánni… - gondolta naívan.
   Mikor felébredt semmire sem emlékezett, csak egy arc rémlett fel neki, újra és újra. Egy fiú arca. Szőke haj, kék szem.  Jóképű fiú volt.  tudta, hogy már találkoztak, de nem tudta, hol.
   - Pedig, ha a sulimba járna… biztos rástartolnék. – ezt is megbeszéltem magammal. Na szuper! Még a végén teljesen megbolondulok. Semmire nem emlékszem tegnapról és…  - ÁÁÚÚÚ!!!  - De fáj a fejem! – gondolkozott kitartóan erőltetve sajgó fejét.
   Egyre több emlék foszlány képe ugrott fel a fejében.
   -Harry!!! – nem hitte el, hogy csak most jutott eszébe. A legjobb barátja! Arra emlékezett, hogy tegnap elmentek valahova… egy diszkóba… a Piramisba! Aztán volt ott egy fura figura. Akit … meg akartak ölni. – jutott el az agyába a felismerés. – és ott volt ő… aki miatt azt is elfelejtette, ki az a Harry.