4.Ébredés

   Olyan, mint a filmekben....-gondolkodott Lori...-Minden fehér körülöttem és nincsenek falak, sarkok, ablakok vagy ajtók... Csak fehér. De talán...egy kis fény, talán egy csillag. De nem, nem lehet az, hiszen egyre csak közeledik. De akkor...
   Eddig nem is gondolt bele mennyire sajog a feje. Szinte lángolt belűről, de egyben fázott is vagy talán csak rettegett. Újra álomba merült.
   Megint. Úgyanaz a jelenet, mint előbb... Vagy pár órával ezelőtt...? Mennyi kérdés és ismeretlen. Megint látta a közeledő "csillagot". Megint megpróbálta elnyelni valami. NEM!!! Eldöntötte, hogy most ellenál a kísértésnek és nem merül újra álomba, az álmában???
   -Jó reggelt!- üdvözölte egy ismerős, bársonyos hang.
   El sem hitte, de a "csillag" volt, aki, mint kiderült egy ember volt. Egy lány. Egy gyönyörű lány. Talán angyal... vagy tündér? Barna, vállig érő haja éppen, hogy súrolta a vállát. Csillogott és mintha a fényben lett volna egy kis vöröses árnyalata. A szeme is barna volt. Bőre fehér, ápolt és szép. Egy angyal...
   Ekkor Lori már biztos volt benne. Azt hitte hang se fog kijönni a torkán, de sikerült valamit kieröltetnie. Mintha nem is ő mondta volna.
    - Hogy kerültem ide?
    - Egy másik világban vagy. Az én világomban. Én hoztalak ide, hogy segítsek neked.
    - De miért? És ki vagy te? - egyre jobban visszanyerte a hangját.
    - Hanna vagyok. Az Őrangyalod. Azért hoztalak ide, hogy megakadályozzam a felejtésedet és, hogy olyan dolgokat jutassak eszedbe, amiket már elfelejtettél.
   - Miket beszélsz?!- azt hitte,  álmodik. Biztos volt benne. Mit felejtett volna el? Milyen Őrangyal?
   Csak újabb kérdések merültek fel. Hitt Istenben és a csodás dogokban, talán még az angyalokban is. De, hogy neki Őrangyala lenne az kizárt. –Ez biztosan csak egy álom. –Lehorgonyzott ez a gondolat mellett. - De nem lehet az!! - csapott bele a felismerés. –Hiszen az álmomban látom magam, de itt… nem...
   -Nem álom, de nem is valóság. Egy képzeletbeli kapunak nevezném, az álom és a valóság között, amit a birtokosa irányítani nem képes  az álommal ellentétben.
   -De nekem haza kell mennem! Jutass ki innen!
   - Mindent a maga idejében. Először emlékezz, aztán ne felejts, utána majd beszélhetünk a haza tértedről.
    - De… - Lori elhallgatott, mert túl komolynak tűnt ez a kis előadás, ahhoz, hogy most megpróbáljon hisztizni és tudta, hogy egyébként is reménytelen próbálkozás.. Akkor? Mit kell tennem? – úgy gondolta, ha már maradnia kell, akkor gyorsan essenek túl ezen az egész hülyeségen.  Majd utána ráér gondolkozni, mi a valóság.
   -Csak lazulj el és csukd be a szemed. Minden fontos tudásodat visszaadom.
  Lori azért egy kicsit kételkedett. Egy vadidegen kéréseit teljesítse? Aki nem mellesleg eléggé hasonlít rá, csak barna változatban? – Ezt még meg fogom bánni… - gondolta naívan.
   Mikor felébredt semmire sem emlékezett, csak egy arc rémlett fel neki, újra és újra. Egy fiú arca. Szőke haj, kék szem.  Jóképű fiú volt.  tudta, hogy már találkoztak, de nem tudta, hol.
   - Pedig, ha a sulimba járna… biztos rástartolnék. – ezt is megbeszéltem magammal. Na szuper! Még a végén teljesen megbolondulok. Semmire nem emlékszem tegnapról és…  - ÁÁÚÚÚ!!!  - De fáj a fejem! – gondolkozott kitartóan erőltetve sajgó fejét.
   Egyre több emlék foszlány képe ugrott fel a fejében.
   -Harry!!! – nem hitte el, hogy csak most jutott eszébe. A legjobb barátja! Arra emlékezett, hogy tegnap elmentek valahova… egy diszkóba… a Piramisba! Aztán volt ott egy fura figura. Akit … meg akartak ölni. – jutott el az agyába a felismerés. – és ott volt ő… aki miatt azt is elfelejtette, ki az a Harry.