Hozzászólás :)

   Aki elolvassa ezt a blogot, szívesen várom a hozzászólását, hogy megtudjam mennyire rossz a történet, vagy van akinek talán tetszik is. :)
   Szóval kommentáljatok :)

5.Megtalálta

   Lori első cselekedette a történtek után annyi volt, hogy ledőlt az ágyára. Ismét.

   Csak az ő arca járt a fejében. Nem is ismerte, de úgy gondolta, ilyen a szerelem.

   Már dél körül lehetett, mikor eszébe jutott az anyja is. Az emlékei csak lassan tértek vissza a tegnapot illetően.  Tudta, hogy veszekedtek és azt is, hogy a piknikezésen. Nagyon vágyott arra a helyre, de azt maga se tudta, miért. Így hát, úgy döntött lemegy. Időközben meg is éhezett, ami csak most tűnt fel neki, pedig tegnap este evett utoljára és igen szerette a hasát. Ennek ellenére nem volt kövér, de azért vékony sem. 
   -Jó reggelt! – köszöntötte anyja. 
   -Hány óra pontosan?
   -Dél múlt hat perce… Én megértem, hogy haragszol rám, de értsd meg, hogy az a hely szmomra túl sok olyan emléket ébreszt fel, amire nem szívesen gondol vissza az ember.
   -Hogy mondhatsz ilyet?! Hiszen apa kedvenc helye is az volt!
   -Vannak, amiket te még nem értesz!
   -Akkor kérlek magyarázd el!
   -Nem tehetem… és ami azt illeti, remélem, soha nem is kell megtudnod. 
   -Tudod mit? Hagyjuk ezt. Úgy is reménytelen ez a helyzet. 
    Lori azért remélte,nem bántotta meg az anyját, hiszen azért mégis csak az anyja. Így is csak  és Harry van neki. Ami pedig Harry illeti…
   -Kérhetek tőled egy tanácsot? Mint anyától és nem mint ellenségtől.
   -Persze. Tudod, hogy számíthatsz rám.
  
 Na szuper! – gondolta. – A jó kis lelkizös duma. Mintha ennek bármi értelme volna. Hát jó. Végül is magamnak kerestem a bajt.

   -Tehát… ha valaki már nagyon régóta tetszett nekem… és ez a bizonyos ismeretlen személy ezt észre sem vette volna. De aztán jön valaki, akit nem is ismerek, de olyan mintha vele bármit megtehetnék, és érte is bármire hajlandó volnék, akkor most mit tegyek? Ha azt hittem, hogy eddig szerelmes voltam…, lehetséges, hogy most vagyok csak igazán? Már mint… ilyen gyorsan egyik emberből a másikba szeretni? De mi van, ha ez a szerelem erősebb bármelyiknél?
   -Jajj kincsem! Ezt hívják úgy, hogy első nagy szerelem! At előző valószínűleg nem volt az. Vele biztos nem értettétek meg egymást. De az új jelöltel gondolom teljesen egy hullámhosszon vagytok!

   Látszik nem érti!!! Hiszen vele még nem is beszéltem! És mégis… Mintha világ életben együtt lettünk  volna! Azt hittem engem szoktak leszökézni… Legalább nem kell száraz kenyéren élnem…

  -ÓÓÓ!!! Hát köszi. Azt hiszem értem. – adta be Lori a hülye libát.
   -Látod kincsem! Minden jó lesz!
   -Ahan. Na, akkor én megyek beszélek Harryvel aztán meg lehet, hogy elmegyünk teniszezni.
   -Jó ötlet! Már rég voltatok.
  
 A nagy frászt!!! Múlt héten voltunk.

   Fölszaladt a szobájába és a telefonján ráment a gyorshívásra, ami Harryre volt beállítva. Kicsöng.
   -Halló?
   -Lori vagyok.
   -Lori!!! Mért hoztad rám a frászt tegnap? Utánad mentem, de egyedül voltál a raktárba és a földön feküdtél. Nem voltál eszméletnél, de kértem egy kis jeget a homlokodra és attól egyből felébredtél.
   -Tényleg?!
   -Persze! Hiszen nem emlékszel? Te mondtad, hogy vigyelek haza, mert majd szétrobban a fejed. De figyelmeztettél is, hogy anyukás, lehet, hogy otthon van, ezért inkább az ablakodon mászol be. Úgy is volt. A nappalitokban égett a villany, tehát az erkélyeden fölmásztál. Megkérdeztem biztos jól vagy-e, de te azt mondtad mi bajod lenne. Szóval úgy tűnik gyorsan elmúlt a fejfájásod. De úgy voltam vele, otthon vagy, szóval nagy bajod nem történhet.
   -Ja, igen… persze… csak még kicsit kómás vagyok. Most keltem föl és még mindig nem ettem semmit. – hazudott Lori. Az igaz volt, hogy mikor felébredt még akkor is fájt a feje, de különösebben nem foglalkozott vele. De ilyen emlékei biztosan nem voltak az éjszakát illetően.
   -Ahan. És most már jobban vagy? Anyukáddal mi a helyzet?
   -Természetesen kibékültünk és köszi, már jobban vagyok. Arra gondoltam elmehetnénk moziba. Anyánk azt mondta teniszezni megyünk, szóval biztos nem fog egész délután hívogatni.
   -Szóval ma nem dolgozik? Nem szeretnél inkább vele lenni?
   -Nem tudom dolgozik e egyáltalán, de inkább veled lennék, ha te ráérsz. Így legalább eltereled a figyelmemet anyáról. – ez részben igaz is volt, de inkább a rejtélyes fiúról akarta elterelni a gondolatait.
   -Akkor húsz perc múlva érted megyek. Az jó?
   -Persze. Várlak. – hirtelen eszébe jutott, hogy kapkodnia kéne magát mert még pizsiben volt, de húsz perc alatt azért simán elkészült.
   Mire leért, már Harry a konyhában volt és Lori anyjával beszélgetett.
   -Szia. Most jöttem ebben a pillanatban.
   -Akkor mehetünk is? -  sürgette Lori. Minél hamar el akart húzni innen.
   -Persze. Hát akkor szia Jessi!
   -Szia anya! Majd jövök!

   -Sziasztok! Jó szórakozást!
   Éppen, hogy beszálltak az autóba. Lori egyből megkérdezte, ami hirtelen kíváncsivá tette.
   - Ti mióta tegeződtök anyámmal?!
   -Éppen most kért meg. Talán baj?
   -Nem, dehogy is! Csak olyan fura volt a szádból a nevét hallani.
   -Tehát ezt megbeszéltük. Gondolom a tegnapról viszont nem szándékoztál beszélni.
   -Ezt eltaláltad. Talán majd legközelebb.
   -Akkor? Mit nézzünk meg?
   -Teljes mértékben rád vagyok bízva!
   -Legyen. Mit szólsz a Bosszúállókhoz? – csillant fel Harry szeme.
   -Hát jó. Kíváncsian várom.
   További útjuk eseménytelenül telt és hétköznapi dolgokról beszélgettek. Beültek a filmre két nagy doboz kukoricával és kólával. Biztos jó film volt, de Lori visszagondolva semmire sem emlékezett, végig a másik fiún járt az esze. Tehát a figyelem elterelés nem jött be. Mikor kiléptek 3. vetítő teremből, Harry még a filmről áradozott.
    -Mindjárt jövök, csak hozok még egy üccsit. – mondta Lori.
    -Oké. Nekem is hozz e kólát. Köszi. Itt várlak.
    Leadta a pultnál a rendelését és ment volna fizetni, de ekkor valakibe beleütközött. Szó szerint. Ő volt az.
   -Szia! Matt vagyok. Bocsi de kicsit ügyetlen vagyok és még majdnem le is öntöttetek.
   -Szia… Matt… Én izé…  Lori vagyok. – nem hitte volna, de ez történt. A fiú, Matt, úgy tett mintha tegnap nem is találkoztak volna és meg sem próbálták volna megölni azt az embert, akit valószínűleg meg is öltek. De nem félt tőle. Inkább csak megnyugodott és nem járt tovább fölöslegesen az agya.
   -Emlékszem rád.
   -Már találkoztunk valahol? – adta a tudatlant Matt.
   -De még mennyire!!! Tegnap, a piramisban…
    -Nem tudom miről beszélsz…
    -Dehogynem tudod! emlékszem mindenre. A fekete hajú lányra és fiúra is!!
   -Figyelj…, nem tudom, hogy történhetett ez, de – itt kicsit félrehúzta a mozi sarkába – mármint, hogy nem felejtetted el. Igen ott voltam és a barátaim is ott voltak és igen megöltük azt a démont, akit te egy egyszerű embernek hittél. De azt sem tudjuk, hogy lehetséges, hogy láttál minket.
    - Hogy ne láttalak volna titeket! – tört ki Loriból a hiszti.
    -Ne szakíts félbe! Azóta is rád gondolok és…
    -Képzeld én is rád!!! És ez kicsit idegesítő, hogy tulajdonképpen, sőt sehogy sem ismerlek.
    -Ezt meg kell tennem…
    Ekkor minden megszűnt körülöttük, csak ők ketten voltak és ez gyönyörű volt. Lori el sem hitte, de igen… úgy érezte megtalálta, amit valaha is keresett. Matt megcsókolta. Ettől úgy érezte, a világ minden problémája megoldódott.

4.Ébredés

   Olyan, mint a filmekben....-gondolkodott Lori...-Minden fehér körülöttem és nincsenek falak, sarkok, ablakok vagy ajtók... Csak fehér. De talán...egy kis fény, talán egy csillag. De nem, nem lehet az, hiszen egyre csak közeledik. De akkor...
   Eddig nem is gondolt bele mennyire sajog a feje. Szinte lángolt belűről, de egyben fázott is vagy talán csak rettegett. Újra álomba merült.
   Megint. Úgyanaz a jelenet, mint előbb... Vagy pár órával ezelőtt...? Mennyi kérdés és ismeretlen. Megint látta a közeledő "csillagot". Megint megpróbálta elnyelni valami. NEM!!! Eldöntötte, hogy most ellenál a kísértésnek és nem merül újra álomba, az álmában???
   -Jó reggelt!- üdvözölte egy ismerős, bársonyos hang.
   El sem hitte, de a "csillag" volt, aki, mint kiderült egy ember volt. Egy lány. Egy gyönyörű lány. Talán angyal... vagy tündér? Barna, vállig érő haja éppen, hogy súrolta a vállát. Csillogott és mintha a fényben lett volna egy kis vöröses árnyalata. A szeme is barna volt. Bőre fehér, ápolt és szép. Egy angyal...
   Ekkor Lori már biztos volt benne. Azt hitte hang se fog kijönni a torkán, de sikerült valamit kieröltetnie. Mintha nem is ő mondta volna.
    - Hogy kerültem ide?
    - Egy másik világban vagy. Az én világomban. Én hoztalak ide, hogy segítsek neked.
    - De miért? És ki vagy te? - egyre jobban visszanyerte a hangját.
    - Hanna vagyok. Az Őrangyalod. Azért hoztalak ide, hogy megakadályozzam a felejtésedet és, hogy olyan dolgokat jutassak eszedbe, amiket már elfelejtettél.
   - Miket beszélsz?!- azt hitte,  álmodik. Biztos volt benne. Mit felejtett volna el? Milyen Őrangyal?
   Csak újabb kérdések merültek fel. Hitt Istenben és a csodás dogokban, talán még az angyalokban is. De, hogy neki Őrangyala lenne az kizárt. –Ez biztosan csak egy álom. –Lehorgonyzott ez a gondolat mellett. - De nem lehet az!! - csapott bele a felismerés. –Hiszen az álmomban látom magam, de itt… nem...
   -Nem álom, de nem is valóság. Egy képzeletbeli kapunak nevezném, az álom és a valóság között, amit a birtokosa irányítani nem képes  az álommal ellentétben.
   -De nekem haza kell mennem! Jutass ki innen!
   - Mindent a maga idejében. Először emlékezz, aztán ne felejts, utána majd beszélhetünk a haza tértedről.
    - De… - Lori elhallgatott, mert túl komolynak tűnt ez a kis előadás, ahhoz, hogy most megpróbáljon hisztizni és tudta, hogy egyébként is reménytelen próbálkozás.. Akkor? Mit kell tennem? – úgy gondolta, ha már maradnia kell, akkor gyorsan essenek túl ezen az egész hülyeségen.  Majd utána ráér gondolkozni, mi a valóság.
   -Csak lazulj el és csukd be a szemed. Minden fontos tudásodat visszaadom.
  Lori azért egy kicsit kételkedett. Egy vadidegen kéréseit teljesítse? Aki nem mellesleg eléggé hasonlít rá, csak barna változatban? – Ezt még meg fogom bánni… - gondolta naívan.
   Mikor felébredt semmire sem emlékezett, csak egy arc rémlett fel neki, újra és újra. Egy fiú arca. Szőke haj, kék szem.  Jóképű fiú volt.  tudta, hogy már találkoztak, de nem tudta, hol.
   - Pedig, ha a sulimba járna… biztos rástartolnék. – ezt is megbeszéltem magammal. Na szuper! Még a végén teljesen megbolondulok. Semmire nem emlékszem tegnapról és…  - ÁÁÚÚÚ!!!  - De fáj a fejem! – gondolkozott kitartóan erőltetve sajgó fejét.
   Egyre több emlék foszlány képe ugrott fel a fejében.
   -Harry!!! – nem hitte el, hogy csak most jutott eszébe. A legjobb barátja! Arra emlékezett, hogy tegnap elmentek valahova… egy diszkóba… a Piramisba! Aztán volt ott egy fura figura. Akit … meg akartak ölni. – jutott el az agyába a felismerés. – és ott volt ő… aki miatt azt is elfelejtette, ki az a Harry.