Már majdnem tíz óra volt... A lámpák rég kigyulladtak az utcán és csöndbe burkolózott az egész kertváros. Csak egy házba égett a villany. Ez Jessi Mayer háza volt. Ő élt ebben a hatalmas házban egyedül, egyetlen lányával, Lorival. Jessi éppen dolgozott, mint általában, csak Lori volt otthon legjobb barátjával, Harryvel.
Lori gyönyörű lány volt... Szeme mint a tiszta kék ég és szőke haja volt. Arca mint egy kisbabáké, oly puha és oly fehér, sértetlen. Sosem értette miért hiszik azt, hogy szép, saját bevallása szerint, ő nem tartozott a szépek közé... Harry igen jó képű volt, bár ő ezt mindig tagadta. Nem volt felvágós annak ellenére, hogy az iskola focicsapatának kapitánya. Olyan volt számára Lori, mintha a húga lenne és legszívesebben minden percét vele töltené, de ennél többet nem érzett iránta. Legalábbis ekkor még így gondolta.
Igen, ilyen is létezik.. Fiú-lány barátság. A gond csak az, hogy ez egyiküknek nagyon fáj.
-Jajj, Harry ne már! Tudom, hogy te is meg akarod nézne az Ezt éld túl!-t... Ne csináld már.
-Meg is nézném, de máskor is az lett a vége mikor veled néztem horrort, hogy elaludtál rajta és anyukád arra jött haza, hogy álmodban sikoltozol ...
-Az már régen volt. Azóta fel nőttem ám !
-Múlt hónapban volt!- ekkor már Harry alig bírta, hogy ne szakadjon meg a nevetéstől. Mindig is viccesnek találta, mikor Lori minden áron el akar érni valamit. Bár ez az esetek zömében sikerült is neki.
-Na jó, akkor kénytelen leszek Tündéri keresztszülőket nézni !
-Mi is a címe, annak a horrornak? Tök nyolc, nézzük azt!
Harry utálta a Tündéri keresztszülőket, mert mikor kisebb volt és a nagymamája vigyázott rá, folyton ezt kellett néznie ismeretlen okokból. Lori még egy részt sem látott belőle, de biztosra vette, hogy szörnyű lehet, mikor egy csettintésre valóra válik, minden amit akar. A valóságban legalább, használhatta hozzá a száját, ami azt illeti ezt nagyon szerette.
Mikor másnap reggel Lori felébredt a szobájában volt. Bordó fal, hozzá illő függöny és gyönyörű virágokkal teli erkély. A tiszta hófehér bútorokról nem is beszélve. Ekkor valaki kopogtat az ajtón, amin egy One Diraction-ös poszter díszelgett.
-Szia kincsem.-ő volt Jessi, Lori mamája.
-Jó reggelt! Harry mikor ment el ?
-Pontosan nem tudom ... Mikor haza értem te már az ágyadban aludtál és csak egy levél volt melletted, ami Harry írt. Állítólag már éjfélkor elment. Azt üzeni ,most csöndben aludtál ...
-Mikor értél haza?-próbálta a szót terelni, mivel a tegnap estéből semmire nem emlékezett.
-Hajnali három körül... de most már legalább miénk az egész hétvége!
-Elmegyünk végre piknikezni a vízeséshez?- Lori amióta az eszét tudja arra vár, hogy anyja elvigye oda, mert állítólag az apjának is az volt a kedvenc helye. Bár ő még sosem járt ott, tudta, hogy sok minden vár még rá azon a helyen.
-Nem akarsz inkább Harryvel teniszezni menni? Múltkor is nagyon élveztétek.
És igen. Jessi nem szívesen gondolt arra a helyre, egyrészt azért, mert ott vesztette el férjét, másrészt pedig azért, mert túl sok begyógyultnak hitt sebet tépne fel. Ezt persze lányának sose mondta.
-Miért? Miért, nem viszel el engem oda soha?
-Kicsim csak egyszerűen ez most nem ideális.
-Mint mindig! -Lori eléggé hirtelen haragú volt, bár egy perc múlva mindig lenyugodott. Ez azonban most nem az ilyen esetek közé tartozott. Maga sem tudta miért lett hirtelen ennyire dühös ezen.
Kiráncigálta anyját az ajtón és visszazárkózott a szobájába. Egész nap ott rajzolgatott, gondolkozott, zenét hallgatott és... kigondolta a megfelelő tervet, arra hogyan tud az éjszaka kellős közepén kiszökni a házból és elszökni a Piramisba, ami egy ismert szórakozó hely volt. Már betöltötte, éppen idén a tizenhatot, ennek ellenére anyja még mindig nem engedte el, még Harryvel sem. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy beszéli rá barátját, hogy jöjjön vele. Végül amellett döntött, hogy a Tündéri kersztszülőkből egy pár részt megnézhetne végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése